Minden pub jó, de legjobb a Balaton közepén!

A srácokkal sokat járunk el a budapesti éjszakába, többnyire pubokban múlatjuk az időt, ahol lehet iszogatni és beszélgetni. Nem feltétlenül keressük a hangos zenés helyeket. Egyik este a haverom felvetette, hogy keressük meg a legjobb pubot, ahol a legjobban érezzük magunkat, és az innivalóval sincsen gond. Az volt az ötlet, hogy mindenki választ egy helyet és elmegyünk oda közösen, pontozzuk a helyiséget, aztán minden pénteken másik pubba megyünk.

Törtem a fejem, hogy mivel rukkolhatnék elő, ami igazán lenyűgözi a fiúkat. Végül kicsit ‘out of the box’ gondolkoztam, és nem Budapesten kerestem a helyet, hanem a mindenki által ajnározott Siófokon. Azt tudtam, hogy számtalan szórakozóhely található a Petőfi sétányon, de vajon melyik lehet a legjobb? Rákerestem a neten, és egy olyan megoldást találtam, ami mindenki várakozásait felülmúlja majd: privát vitorlásbérlés a BalatoPro-val, melyet itt találtam meg: https://balatonpro.hu/hajoberles-balaton/

Ez a rendezvényszervező cég alapvetően céges csapatépítőkkel és legény/lánybúcsúkkal foglalkozik, emellett azonban tapasztalt vitorlázóknak is ad ki órákra vagy napokra hajókat. Az volt az ötletem, hogy majd mi megpróbáljuk elvezetni a vitorlást, vagy csak szimplán a kikötőben állunk, és a teli rakott fridzsidert dézsmáljuk. De a BalatonPro-s szervező lebeszélt róla, vagyis inkább rábeszélt egy privát 2 órás hajókázásra, ahol a program időtartama alatt lesz majd velünk egy tapasztalt hajóskapitány. Az esti bulira azonban magunkra hagy a kikötőben, ahol eldöntjük, a hajón maradunk-e, vagy belevetjük magunkat a siófoki éjszakába.

Az én pub túrámat tökéletesen megkomponáltam, szóltam a fiúknak, hogy pénteken kicsit hamarabb kéne találkoznunk, úgy 4 óra felé. Nem is értették, miért kezdjük a pub-ozást nappali fényben. Autóval érkeztem, és mondtam nekik, hogy szálljanak be, irány a buli! Az M7-es autópályán már leesett nekik, hogy elhagyjuk Budapestet és valami vidéki lebujba viszem őket. Arra azonban nem számítottak, hogy a siófoki kikötőben egy teljesen felszerelt, kedvenc söreinkkel telerakott hűtőjű vitorlás vár ránk, és azonnal indulunk is naplementét nézni. A program este 7-kor kezdődött és 9-is tartott. Mindenki imádta a látványt és az élményt. A fiúk közül többen még sosem ültek vitorláson, így igazán felejthetetlen napot szereztem nekik.

https://balatonpro.hu/hajoberles-balaton/

A sörben nem volt hiány, ás a hajóskapitányunk is jó fej volt, minden technikai kérdésünkre készségesen válaszolt. Még egy kicsit vezethettük is a vitorlást, a kötelek húzásában és a behajózásban – kikötésben is segédkezhettünk. Olyan jól éreztük magunkat, hogy nem volt senkinek sem kedve leszállni a hajóról, így hát folytattuk az estét a kikötőben. Nem is vágytunk igazán a nagy forgatagra, nagyszerű volt a vitorlás fedélzetén dorbézolni.

Ezzel a vitorláshajó bérlés programmal én lettem a házi pub-vadász versenyünk győztese. Igaz, hogy nem Budapesten találtam meg a kitűnő helyet, de mivel mindenki nagyszerűen érezte magát, ezért egyhangúan megszavazták a Balaton közepét a legjobb pubnak.

A srácokat annyira lenyűgözte a profi szervezés, hogy többen rákerestek a BalatonPro https://balatonpro.hu/hajoberles-balaton/ oldalára, ahol többek között legénybúcsút és lánybúcsút is hirdetnek, illetve privát program keretein belül lehetőség van lánykérés lebonyolítására is. Egyik haverom így kérte meg végül kedvese kezét a Balaton közepén. Örülök, hogy egy kicsit én is közrejátszottam a frigyük alakulásában. Nagyszerű hétvége volt, azóta is mindenki emlegeti, de azért nem szakadtunk el véglegesen a budapesti éjszakától sem. Továbbra is keressük a legjobb budapesti pubot, ahol a leghidegebb a sör!