A napelemekkel egy tudatosabb élet felé

Hosszú idő után lehetőségünk nyílt arra, hogy találkozzunk a gyerekkori barátommal. Bár folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és részei vagyunk egymás életének, a telefonon, illetve a közösségi fórumokon történő kapcsolattartás sosem tud felérni egy személyes találkozóval.

A találkozónk alkalmával szóba jött a Föld világnapja is. A környezettudatosság mindig is prioritást élvezett mindkettőnk életében. A barátom egyik régi nagy álma az, hogy megnyithasson egy pubot. Azért nem került erre sor, mert egész életében törekedett arra, hogy az, amit csinál képviseljen értéket is. Így jött az imént említett környezettudatosság révén ötletként, hogy napelemes pubot szeretne. Mint minden egyes ötletnél, vagy ötletformálásnál megnéztük a pro és kontra érveket. Azt nem vitattuk, hogy a célja, az értékteremtés megvalósulna. Sőt, olyat hozna be kocsmakultúra világába, amit eddig nem sokan tettek. Nagyon belelendültünk a témába, nyilván át kellett beszélnünk az ellenérveket is a napelemek tekintetében.

A legfőbb ellenérvként a napelem árak szolgáltak. Egy ilyen rendszer beszerelése az elején, ha csak egyszeri kiadásként nézünk rá drága, de ha a napelem árakra úgy tekintünk és magára a rendszerre, hogy ez befektetés, akkor máris más fényben tűnik fel ez a kiadás. A napelem árak első körben megijeszthetik az embert, de az, aki tudatosan él, tudatosan tervez a jövőt illetően, tudja, hogy hosszú távon megéri, egy idő után spórolás is realizálódhat.

Utánanéztünk alaposan a témának, találtunk egy oldalt (a sporoljnapelemmel.hu oldalát), ahol nagyon részletesen le van írva a legtöbb dolog, amit tudni szerettünk volna. Levezeti, hogy energiatudatossággal és a napelemekkel mennyit tudunk spórolni. Ráadásul az egész tök egyszerű: mivel ugye a napelemek látják el a teljes háztartást energiával, árammal, így a szolgáltatónak nem tartozunk semmivel, hiszen nem tőle vásároljuk azt. Tehát a spórolás része azt jelenti, hogy nem kell villanyszámlát fizetnünk, hanem azt a pénzt szépen félre lehet rakni, bármi másra és lehet gyűjtögetni.

Az oldalon láttuk azt is, hogy átlag 10 év alatt visszajön a napelem ára. Szóba jött az is nálunk, hogy mi van akkor, ha a rendszer sajnos idő előtt (azaz mielőtt megtérülne) tönkremegy. De hangsúlyozom, hogy ez nagyon, nagyon ritka eset. Megnyugtatásul szolgált az oldalon egy cikk, amely a garanciavállalásról szólt. A Sharp Solar, akinek a napelemeit forgalmazza a cég, 25 éves teljesítménygaranciát vállal a paneljei minőségére.

Ami még kérdés volt bennünk az az, hogy mi van éjszaka? Akkor nyilván nem tudnak áramot termelni a napelemek, hiszen nem süt a nap. De a sporoljnapelemmel.hu oldalán erre is megtaláltuk a választ: emiatt nem kell aggódni, mert bőven termelnek elegendő áramot nappal. Sőt, olyan mennyiségben, hogy az egy nap alatt megtermelt áramot, nem is lehet elhasználni egy nap alatt. És akkor itt jött a következő megvitatni való kérdés: mi lesz a plusz árammal? A válasz már egy kicsit bonyolultabb és a napelemek fajtáiban keresendő. Van olyan rendszer, aminek saját akkumulátora van, és a plusz áramot ezen lehet tárolni, de a másik lehetőség az, hogy a szolgáltatónak adjuk el. Utóbbi nekem nagyon tetszik, mert hát, spórolni is lehet és még némi plusz pénzhez is juthatunk.

Ennél a pontnál éreztem, hogy magabiztosabban áll ehhez a tervhez a barátom. Amennyiben 10 év alatt megtérül, akkor a napelem árak valóban nem magasak, hiszen, akkor a garancia további évei, azaz 15 év, tisztán a spórolás jegyében zajlana. A napelem árak senkit ne riasszanak vissza, mert csak nyerni lehet rajta a végén!

Bízom benne, hogy sikerül összehoznia. Amennyire ismerem, menni fog neki.