Nos igen, vannak azok a nagyon kínos szituk, amiken évek múlva is könnyesre röhögitek magatokat. Nekünk az egyik ilyen egy elég durvára sikerült estéhez kötődik, ahol az egyik haverunk, a jó ég se tudja hogyan, de úgy eldugított egy budit a kocsmában. Az egész mosdó kiáradt. Ő állította, hogy fogalma sincs, hogyan történt de azonnal hívnunk kellett egy duguláselhárítót. A kocsma tulaj meg tudta volna nyúzni a srácot, de hát úgy volt vele, hogy van, ami van, ő kihívja a duguláselhárítás dunakeszi szerelőit. Iszonyat nagy mákja volt, mert egy órán belül már ott is voltak. Profi vízvezetékszerelő csapat, akik egy órán belül megoldották a bakit.
Mindenre van megoldás, csak keresni kell
A duguláselhárítás dunakeszin még szerencsés eset volt, mivel megtalálták a baj okát. Hogyha nem egy ilyen csapatot bérelnek fel, akkor jó eséllyel még most se lenne nagy forgalom a kocsmában. Mint kiderült, a kocsmában nemrég felújítás történt, és cement került a vécébe. Emiatt eldugult a kivezető cső, és ez okozta a problémát. A duguláselhárítást profi eszközökkel és több éves tapasztalattal orvosolták. Csak fel kellett hívni őket telefonon, és egy órán belül már ott is voltak.
Megjegyeztem a cég nevét, mert otthon is szükségünk lenne egy jó víz-gáz és fűtésszerelő csapatra, akik tudják mi a dolguk. Nekünk a fűtés évek óta bemondja az unalmast telente, de sosem találtunk rá jó szakembert. Mindig szívesen szolgálnak jó tanáccsal, és hamar kijönnek. Nekünk a gázkészülék szerelésében segítettek. A honlapon feltüntetett telefonszámon is elérhetőek, de van megadott e-maile címük is, és lehet visszahívást kérni tőlük.