Amikor egyetemista voltam, nagyon aktív közösségi életet éltem. A haverokkal rendszeresen jártunk bulizni, kocsmázni, vagy csak órák után legurítani egy sört. Visszagondolva azért eléggé két végén égettük a gyertyát, de ennek már több éve, mind családot alapítottunk, már csak évente párszor kerül sor a sörözésekre. Legalábbis a legtöbbünknek. Sajnos Petinek nemhogy változtak volna az alkoholfogyasztási szokásai, de egyre csak rosszabbodtak. Nem mondom, hogy minden ok nélkül történik, és az ő életében is történtek olyan dolgok, amiket nem volt egyszerű feldolgoznia, de a gyógyulás helyett ő az alkoholba menekült.
Akármennyire is borzasztó kimondani és szembesülni vele, Peti alkoholista. Szinte mindennap részeg, és riasztó látni, hogy egyedül is képes otthon leinni magát, vagy már reggel munka előtt érzed rajta a pálinka szagot. Mivel a barátság megmaradt, elhatároztuk, hogy nem hagyjuk ezt így, ezért felvettük a kapcsolatot a Felépülök központtal, ezen a linken felepulok.hu/kapcsolat Ti is elolvashatjátok az elérhetőségeiket, ha esetleg hasonló cipőben jártok mint mi, vagy éppen Peti.
Ez tulajdonképpen egy magán rehabilitációs intézet, ami egyben egy családi vállalkozás is. Kicsit furán hangzik nem? Bár lehet valakinek nem, de a vállalkozás mögött húzódó történet igazán szívbemarkoló. Az alapítók nem csak a vakvilágba beszélő orvosok, hanem valóban át tudják érezni az alkoholbetegek fájdalmát és helyzetét, hiszen ők maguk is végigjárták ezt az utat.
A történetüket a család legfiatalabb tagjának a szemszögéből lehet megismerni, aki szintén függő volt.
Dániel alapvetően boldog, szerető családba született. Idilli, szabad és kalandos gyerekkora volt, ami azonban hamar átfordult magává a pokollá. Édesapja korai nyugdíjazása ugyanis a család minden tagjának az életét megkeserítette. Egyre többet ivott és már soha nem lehetett tudni, hogy a nap végére milyen állapotokra lehet hazaérni. Dániel ekkor felső tagozatos volt az általános iskolában, a helyzetet pedig úgy próbálta kezelni, hogy kényszeresen maximalista lett. Nem fogadta el a kudarcot és mindenben ő akart lenni a legjobb. Elmondása szerint így próbálta ellensúlyozni az otthon megélt bizonytalanságot és kudarcot. El se tudom képzelni, hogy egy ilyen fiatal fiúnak mi zajlik le a lelkében ilyenkor, milyen nehéz lehet…
Az első “robbanás” pedig már 7. osztályos korában megvolt. Gondolom eddigre gyülemlett benne fel annyi feszültség, hogy máshogy nem tudta kezelni és édesapjához hasonlóan elkezdett inni. Konkrétan a teljes képszakadásig, és ekkor nem volt több 13 évesnél… Pár évvel később az alkohol mellé más tudatmódosító szerek is betársultak. Ami pedig a legelképesztőbb, hogy a maximalizmusa még ekkor is jelen volt, az iskolában ugyanis olyan jól teljesített, hogy szinte senkinek nem tűnt fel, hogy gondok vannak.
17 évesen totál károsra törte az apja kocsiját, ami után két éves pártfogó felügyeletet kapott. A pohár egyre csak telítődött, édesanyja próbálta tartani a látszatot, hogy minden rendben megy a családdal, de végül nem bírta tovább és elköltözött otthonról.
Pár évvel később amikor Dániel édesapja egy kicsit sem javult, a család összes tagja végül magára hagyta. Édesapja ekkor értette meg, hogy nincs más választása, és elvállalt egy alkoholelvonó terápiát, azóta is gyógyul, ugyanis ha jól értettem az interjúból, ez a folyamatot örökké tart.
Az események zajlottak és Dániel is rájött végül, hogy segítségre van szüksége, hiszen ő is nagyon megindult a lejtőn. Végül pedig úgy döntöttek, hogy másoknak is segíteni szeretnének “kijózanodni” és egy teljesebb életet élni. Szerintem ez egy nagyon szép, becsülendő dolog, és nagyon erős akaraterőre és bátorságra vall!
Még egyszer mondom tehát, ha úgy érzitek nektek is szükségetek van a segítségre, akkor: felepulok.hu/kapcsolat